Nem vagyok partiarc

Nem tudom mi ütött beléd, hogy erre kattints, hiszen minden a Facebookon van.

(https://www.facebook.com/events/1716205968605279/?fref=ts)

De ha már itt vagy, hagy szórakoztassalak.

Nem vagyok egy nagy partiarc – gondoltam én gimnáziumban.

A bolt előtt vártam az osztálytársakat szünetben, amikor először megtudtam, hogy létezik Gólyabál. A két számomra idegen a legendákat ecsetelte egymásnak, ki mit csinált, ki mit nem csinált miután szétváltak a partin, azután pedig egy harmadik személy érkezett, és megkérdezte „Na, milyen volt?” Erre mindkettő gondolkodás nélkül „Húúúúú…”

Először hallottam, láttam ezt a kifejezést a szégyenlős homlokvakargatás kísérete nélkül.

De hát bálról van szó, vagy nem?

Amikor pár évvel később beléptem az épületbe, már teljesen világos volt, hogy miért sürgettek készülődés közben: az aktivisták nem győzték ellenőrizni a belépőket, az érkezők meg nem győzték kivárni az egyre hangosabb bulit. A báli ruhák kicsit másképp festettek, nem baj, hogy otthon maradt a gyöngysor.

300 ember. 10 óra. Mmicsoda? Határon innen ennyi magyart egy helyen nem láttam még..

A következő pár pillanatban azzal a kihívással álltam szemben, hogy szinonimákat találjak a sziára, mert rettentő unalmas volt hallgatni magam. Helló, néda, szia, hátte, csá, mizu, TEJÓÉG szia.

Nézem, csak ámulok, hogy milyen úton lehet ennyiféle ismerőst összekeríteni, ráadásul, ami a zenét illeti teljesen más ízlésű emberek. Emelet is van, váá.

Így tudtam meg, hogy partiarc vagyok.

Neked is ott a helyed!